2013. december 27., péntek

Számomra a karácsony, nem vicc, nem ámítás, gasztronómiai szempontból a legrosszabb! Nemcsak, hogy a halnak minden sült, főtt, párolt, rántott, kandírozott, fűszerezett, sózott, cukrozott formáját utálom, de csirkén kívül egyéb húst nem is eszek meg és köztudott, hogy márpedig ezen az ünnepen egyik rokon sem ananászos csirkemellel és béchamel szósszal rukkol elő. Így fordulhatott elő, hogy Szenteste én melegszendvicseket gyártottam, másnap meg zacskós gyors tésztát kavargattam, amíg a többiek a töltött káposztát. Ennek ellenére ne sajnáljatok, valószínűleg annyira nem éhezhettem, mert venni akartam ilyen ámérikái filmes, ronda, karácsonyi pulcsit, de mindegyikbe úgy néztem ki, mint akinek pont ez az esemény tetszett volna a legjobban kaja ügyileg. Továbbá szúrnak is, úgyhogy én teljes mértékben megértettem, hogy miért nem akarják soha felvenni a díszfotózásokhoz.

2013. december 23., hétfő

Mi mindig pár nappal Szenteste előtt díszítjük fel a fát, mert így megvan az esély arra, hogy addigra kibékülünk, ugyanis nálunk ez elég nagy vitákkal jár. Az idén a főprobléma a mérete volt, mert szerintem egy 60m2-es lakásba csakis, kizárólag, minimum egy Rockefeller Centernél álló fa ( http://whitneymcd7.files.wordpress.com/2008/01/9593.jpg ) mérete dukál, mer' annál kisebb már nem is igazi karácsonyfa! Anya szerint meg elég lenne egy Wunderbaum autóillatosító ( http://autopartsshop.unas.hu/shop_ordered/2645/shop_pic/big/WB_7407.jpg?time=1362049002 ) méretű, ettől legalább elférünk és igazából, ezt nem mondtam neki, de ha az általam adott ajándékokon múlik, még el is férnének alatta , mert még az ég világon semmit nem vettem. Huszonharmadikán két választása van az embernek. Mindenkinek választ egy akciós darabot a végeláthatatlan tusfürdőszettekből, vagy olcsó kategóriás kínrímekből álló verseket gyárt. Ééééés én nem tudom melyiket választom, de a népet többet itt nem fárasztom!

2013. december 19., csütörtök

Én hallgatok a kritikákra. Most is mondták, hogy írjak már többet, ne csak pár mondatot, amit elolvas az ember és annyi.

2013. december 12., csütörtök

Eddig azt éreztem, hogy az életem olyan, mint egy múzeumi vendégkönyvbe rajzolt pénisz, DE mióta ma, életemben először, nyertem ilyen kódfeltöltős játékkal, gyökerestől megváltozott minden! Öröm eé bódottág, innentől kezdve nevezzetek csak Keresztanyának, jöhetnek a kézcsókok...Ja, és hámozzatok meg nekem egy szőlőszemet muhahaha! (Egyébként egy könyvutalványt nyertem, úgyhogy tessék, lehet örülni, hogy vagy 3 szépirodalmi könyvet elolvasva, talán bővül a szókincsem vagy 2 szóval! )

2013. december 8., vasárnap

Budapesten engem nagyon könnyen fel lehet ismerni. Például arról, hogy a reggel megmaradt bundáskenyereket osztogatom hajléktalanoknak egy aluljáróba sűrű bocsánatkérések közepette, mert nem sóztam meg. Esetleg jópofa taxisofőrrel beszélgetek az extrém utazókról és undorodva nézek a visszapillantó tükörbe miközben belekezd az '...az viszont rendszeresen előfordul, hogy szexelnek a hátsóülésen, ahol ülsz és takarítanom kell a pasik után' monológjába és mikor meglátja, hogy gyorsan felkapom a kezem az ülésről kacagva annyit mond, hogy 'amúgy nem!'. A mekiben meg csak én tudom elejteni a félliteres Spritetal teli poharamat, hogy szénsavas üdítőkhöz híven spriccelve forogjon körbe a padlón, majd megfagyjon a levegő és annyit kiáltson fel valaki: Aztaaaaa! Meg úgy alapjáraton pozitívabb vagyok, mint a többiek. A Vörösmarty téren voltunk a barátnőimmel, a karácsonyi vásárba, amikor őrülten szakadni kezdett a hó, és nem az, hogy függőlegesen, hanem vízszintesen jobbról, balról, középről, hátulról, elölről, de szerintem még alulról is zúdultak az arcunkba a hópelyhek, mert a szél olyan 1200km/h-val fújt, amikor is 5 perc ilyen időjárásban való sétálás után gondoltam megtöröm a csendet, miszerint 'Júj! Látjátok? Szállingózik a hó! *.*' . Meg bulizok Ricsipível, Qka MC-vel. Továbbá egy fesztivál közepén táncolok felkérésre (na most fogom az olvasóim felét elveszíteni) Éjjel-nappal Budapest Lalival, de tényleg annyi mentségem van, hogy viccet félretéve ő kért fel, mer' magamtól én aztán nemigen alkalmaztam volna miatta erőszakot. (a táncról készült képeket e-mailben lehet megigényelni, esetleg, talán, ha..., mert úgy nézek ki rajtuk, mint egy pofon csapott fing.)
yo'! 


2013. december 5., csütörtök

Amúgy anyukámhoz odamentek az utcán, hogy 'valaki olvassa a lányod blogját, így rendesen?'. Tesóm meg egyre kíváncsibb mióta teljes biztonsággal tud olvasni, és bár két éve nem sikerül megszereznie a címet, remélem ezután sem fogja tudni, mert a múltkor is érdeklődött, hogy szoktam-é róla írni, én pedig fapofával hazudtam neki, hogy: SOHA! Pedig most is megosztom ama elméletét miszerint, csak a takaró gombos része lehet a lábunknál ugyanis, ha ott bemásznak a nemlétező bogarak, csapdába kerülnek és a fejünket már nem fogják elérni, így teljes biztonságban vagyunk tőlük egész éjszaka. Az ez alatt lévő pukizóna hipotézisét nem is említem..