Számomra a karácsony, nem vicc, nem ámítás, gasztronómiai szempontból a legrosszabb! Nemcsak, hogy a halnak minden sült, főtt, párolt, rántott, kandírozott, fűszerezett, sózott, cukrozott formáját utálom, de csirkén kívül egyéb húst nem is eszek meg és köztudott, hogy márpedig ezen az ünnepen egyik rokon sem ananászos csirkemellel és béchamel szósszal rukkol elő. Így fordulhatott elő, hogy Szenteste én melegszendvicseket gyártottam, másnap meg zacskós gyors tésztát kavargattam, amíg a többiek a töltött káposztát. Ennek ellenére ne sajnáljatok, valószínűleg annyira nem éhezhettem, mert venni akartam ilyen ámérikái filmes, ronda, karácsonyi pulcsit, de mindegyikbe úgy néztem ki, mint akinek pont ez az esemény tetszett volna a legjobban kaja ügyileg. Továbbá szúrnak is, úgyhogy én teljes mértékben megértettem, hogy miért nem akarják soha felvenni a díszfotózásokhoz.

Mi mindig pár nappal Szenteste előtt díszítjük fel a fát, mert így megvan az esély arra, hogy addigra kibékülünk, ugyanis nálunk ez elég nagy vitákkal jár. Az idén a főprobléma a mérete volt, mert szerintem egy 60m2-es lakásba csakis, kizárólag, minimum egy Rockefeller Centernél álló fa ( http://whitneymcd7.files.wordpress.com/2008/01/9593.jpg ) mérete dukál, mer' annál kisebb már nem is igazi karácsonyfa! Anya szerint meg elég lenne egy Wunderbaum autóillatosító ( http://autopartsshop.unas.hu/shop_ordered/2645/shop_pic/big/WB_7407.jpg?time=1362049002 ) méretű, ettől legalább elférünk és igazából, ezt nem mondtam neki, de ha az általam adott ajándékokon múlik, még el is férnének alatta , mert még az ég világon semmit nem vettem. Huszonharmadikán két választása van az embernek. Mindenkinek választ egy akciós darabot a végeláthatatlan tusfürdőszettekből, vagy olcsó kategóriás kínrímekből álló verseket gyárt. Ééééés én nem tudom melyiket választom, de a népet többet itt nem fárasztom!

Én hallgatok a kritikákra. Most is mondták, hogy írjak már többet, ne csak pár mondatot, amit elolvas az ember és annyi.

Eddig azt éreztem, hogy az életem olyan, mint egy múzeumi vendégkönyvbe rajzolt pénisz, DE mióta ma, életemben először, nyertem ilyen kódfeltöltős játékkal, gyökerestől megváltozott minden! Öröm eé bódottág, innentől kezdve nevezzetek csak Keresztanyának, jöhetnek a kézcsókok...Ja, és hámozzatok meg nekem egy szőlőszemet muhahaha! (Egyébként egy könyvutalványt nyertem, úgyhogy tessék, lehet örülni, hogy vagy 3 szépirodalmi könyvet elolvasva, talán bővül a szókincsem vagy 2 szóval! )

Budapesten engem nagyon könnyen fel lehet ismerni. Például arról, hogy a reggel megmaradt bundáskenyereket osztogatom hajléktalanoknak egy aluljáróba sűrű bocsánatkérések közepette, mert nem sóztam meg. Esetleg jópofa taxisofőrrel beszélgetek az extrém utazókról és undorodva nézek a visszapillantó tükörbe miközben belekezd az '...az viszont rendszeresen előfordul, hogy szexelnek a hátsóülésen, ahol ülsz és takarítanom kell a pasik után' monológjába és mikor meglátja, hogy gyorsan felkapom a kezem az ülésről kacagva annyit mond, hogy 'amúgy nem!'. A mekiben meg csak én tudom elejteni a félliteres Spritetal teli poharamat, hogy szénsavas üdítőkhöz híven spriccelve forogjon körbe a padlón, majd megfagyjon a levegő és annyit kiáltson fel valaki: Aztaaaaa! Meg úgy alapjáraton pozitívabb vagyok, mint a többiek. A Vörösmarty téren voltunk a barátnőimmel, a karácsonyi vásárba, amikor őrülten szakadni kezdett a hó, és nem az, hogy függőlegesen, hanem vízszintesen jobbról, balról, középről, hátulról, elölről, de szerintem még alulról is zúdultak az arcunkba a hópelyhek, mert a szél olyan 1200km/h-val fújt, amikor is 5 perc ilyen időjárásban való sétálás után gondoltam megtöröm a csendet, miszerint 'Júj! Látjátok? Szállingózik a hó! *.*' . Meg bulizok Ricsipível, Qka MC-vel. Továbbá egy fesztivál közepén táncolok felkérésre (na most fogom az olvasóim felét elveszíteni) Éjjel-nappal Budapest Lalival, de tényleg annyi mentségem van, hogy viccet félretéve ő kért fel, mer' magamtól én aztán nemigen alkalmaztam volna miatta erőszakot. (a táncról készült képeket e-mailben lehet megigényelni, esetleg, talán, ha..., mert úgy nézek ki rajtuk, mint egy pofon csapott fing.)

yo'! 

Amúgy anyukámhoz odamentek az utcán, hogy 'valaki olvassa a lányod blogját, így rendesen?'. Tesóm meg egyre kíváncsibb mióta teljes biztonsággal tud olvasni, és bár két éve nem sikerül megszereznie a címet, remélem ezután sem fogja tudni, mert a múltkor is érdeklődött, hogy szoktam-é róla írni, én pedig fapofával hazudtam neki, hogy: SOHA! Pedig most is megosztom ama elméletét miszerint, csak a takaró gombos része lehet a lábunknál ugyanis, ha ott bemásznak a nemlétező bogarak, csapdába kerülnek és a fejünket már nem fogják elérni, így teljes biztonságban vagyunk tőlük egész éjszaka. Az ez alatt lévő pukizóna hipotézisét nem is említem..

Mióta megnéztem Móricz egyik művének filmadaptációját, a '76-os Ranódy László által rendezett Árvácskát, nem tudok magamhoz térni. Sírok A nagy házalakításon, X-Faktoron. Még akkor is bömböltem, mikor az egyik barátnőm azzal biztatott, hogy 'Nyugiiiii, belőled lehetne újságíró, vagyis a Velveten mindenképpen.' Aztán rájöttem, hogy ez nagyjából azt jelenti, hogy ahhoz éppen elég jól írok, hogy néhai olvasói levelekből összetákoljak egy 12 jó tanács, hogyan szeretkezzünk kertészünkkel a konyhában és nyögjünk izgatóan közben, még akkor is, ha kényelmetlen a konyhapult és a férjünk bármelyik pillanatban hazajöhet című cikket. Ennél a résznél még felhőtlenül boldog állapotomban is elmorzsoltam volna néhány könnycseppet. Úgyhogy valahogy összekaparom magam.

Meghívtam már vendégségbe a kolis barátaimat egy napra, mert reggel megsajnáltam őket, ahogy az esőben állnak, mondván az esővíz még mindig melegebb, mint a diákszállón. Délután óta pedig különböző szemináriumot tartok nekik A légfrissítő nem dezodor és Étel a konzerveken túl címmel. Az éjszakától mondjuk kicsit félek, nehogy átszökjenek a negyediken lakó, neccatlétát klottgatyával hordó, nyugdíjas bácsihoz, így biztos, ami biztos merülőfélben lévő elemlámpával masírozok majd a folyosón.

Én elég minimalista vagyok évszakok terén. Számomra van nyár, meg tél, és a nyár akkor múlik el, ha már nem látszik a testemen a bikininek a körvonala, ergo vége a jó időnek. Most pedig megyek , találkozok egy 3 éve nem látott barátnőmmel, előtte meg ugyanennyi idővel fiatalabbra sminkelem magam, mert a 18. születésnapomon megjelent a sokadik ráncom, amit azóta is elsőként gyűlölök. Még jó, hogy nem 10 év után találkozunk, ahhoz már sminkmestert kellene fogadni, és pénzügyi állapotomat figyelembe véve, nem vagyok benne biztos, hogy Monopoly pénzért dolgozna rajtam valaki.

2011-ben, amikor megtudtam, hogy jelöltek a GoldenBlogra, elkezdtem őrülten szavaztatni mindenkit, akit csak ismertem. Második hely, első hely, ötödik hely, első hely, második hely, harmadik hely, első hely...ugráltam a ranglétrán. Őrjöngtem, ha lefelé mentem és visongtam, ha felfelé.
 Legjobb védekezés a támadás, gondoltam, majd beleolvastam a legjobb 10 blogba. Természetesen az összeset utáltam. Nem csak, amit írtak, hanem a kommenteket is, a designt, tulajdonképpen amit egy ilyen oldalon gyűlölni lehet, mindent!
Soha nem felejtem el azt a délután, amikor megnyitottam Mosolykáét. Végigolvastam. Egészen az első bejegyzéstől. Nem tudtam megunni. Onnantól kezdve senkit nem szavaztattam magamra és a végér érve kimentem a konyhába anyukámhoz és mesélni kezdtem az életéről és annyit mondtam neki, hogy 'Ha ő megelőz nem bánom, sőt, ő az egyetlen, akinek szívből fogok gratulálni, mert jobban szurkolok neki, mint magamnak!'. Hetekig vele foglalkoztam, ültem, hallgattam a rádióban készített interjúkat, talán általa már elfeledett riportokat nézegettem YouTubeon, olvastam, olvastam, olvastam. Aztán meséltem, meséltem, meséltem mindenkinek róla. Anyukámnak, rokonoknak, barátoknak, osztálytársaknak, de még a szomszédoknak is! Azt hittem ennél jobban nem lehet felnézni valakire, egészen addig...
Amíg el nem mentünk a díjkiosztóra. Ott álltam 16 évesen, a tökéletes fekete kisruhába, amibe csak feszeng az ember, irdatlanul kényelmetlen fekete tűsarkúba, a fejemet alig mertem megmozdítani, mert akkor szétjön a hajam, szorongattam a borítéktáskámat és közben a világ összes fájdalma tükröződött az arcomon. Mellém begurult Fanny, színesen, vidáman és emlékszem már az első párbeszédünknél kijelentette, hogy ő márpedig meg fogja szerezni a terem másik végében álló helyes srác telefonszámát még ma este.
Egyetlen egy lényeges különbség volt közte és köztem. Nem, nem az, hogy neki szőke a haja, nekem barna, még csak az sem, hogy ő kerekesszékes, én pedig nem. Ő életvidám volt, én nem!
Tegnap, ahogy az egyik álmának beteljesülésénél, könyvének bemutatásánál vele szembe ültem, közel ezer ember társaságában, nem egyszer csordult ki a könnyem. Nem azért, mert sajnáltam, mert beteg, mert fáj neki, mert rossz neki és jaj, szegény, hanem szánalmasnak éreztem a kis pitiáner gondjaimat mellette. Sajnáltam magam, hogy már a barátnőimmel is csak azért ülünk össze, hogy sajnáltassuk magunkat és siránkozzunk.
Ma el is kezdtem olvasni a könyvet és rettenetesen haragszom rá, amiért nem csomagolt hozzá zsebkendőt, mert van egy olyan érzésem, hogy mire végigolvasom szétáznak a lapok azért, mert átértékelődik a világ és 18 évesen elindulhatok egy olyan pozitív úton, amihez a könyv segítségével jutok.

Köszönjük Fanny, hogy megtanítottad nekünk, mi az ÉLET! 

jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

Azért az tud némi mosolyt csalni az arcomra, amikor délután összeülünk a barátnőmmel (azzal a barátnőmmel, aki az 'Ismered Márai Sándort?' kérdésre felcsillanó szemekkel válaszolta, hogy: Persze! Az, aki idézeteket is írt!), és arra a következtetésre jutunk, hogy mégis el kell menni valami egyetemre, mert nincs annyi kivénhedt svájci milliárdos, mint amennyi csóró magyar csaj.

Én a pénteki tanításidőben nagyon tudok szenvedni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a padtársammal már annyira untuk az órát, hogy varázslósat játszottunk. Az óra fele mondjuk azzal ment el, hogy kitaláljuk a varázslathoz milyen kézmozdulat lenne a leghatásosabb. Gondoltunk az általános iskolában megtanult karmesteri, kettő negyedes, Pál Kata Péter mozdulatra, de végül  férfi nemi szervet rajzoltunk a levegőbe tollunkkal, és suttogva szórtuk az Expecto Patronum igét.

Kb. 200 m-re van a panelunk bejáratától egy tér, közepén egy Kossuth szoborral. Hétvégén jöttem haza, és olyan fontos üzenetet vártam a világhálón keresztül, hogy megálltam a ház előtt fogni a saját WiFim, aminek a jelszava egy nem túl kacifántos angol zeneszámnak a címe, amit viszont egy elég kacifántos éjszakán adtam neki. Szóval, ahogy vártam, hogy betöltsön az esetlegesen megérkezett levél, az utcavégén megjelent két illuminált állapotba lévő fiatalember, majd a következő párbeszéd hangzott el:

-Na, ott van már Lali! Csőőő!

-Hagyjad...süket, meg vak is!

-De tudod mi a legnagyobb baj vele? Hogy kőből van a szíve!

Sorsod Borsod. 

Egyébként így 314234 db,  megszabott témáról, kötelezően megírt beadandó után nehéz kötetlen dolgokról firkálni ide. Aztán tessék, máris előjön az a 34 óra, amit mostanában az irodalomra fordítottam, mert csak ebben a bejegyzésben eddig volt 2 költői túlzás. Bár legalább már közelebb vagyok az irodalomhoz, mint akkor, amikor tucatjával írogattam a dalszövegeket, hogy később az általános iskolánk lány mosdójában tudjuk őket ritmustalanul vonyítani a barátnőmmel. Ezt persze szigorúan azután, hogy az akkori év leghidegebb napján, kb. -10 fokba körbeplakátoltuk a várost a színesen kinyomtatott msn címünkkel, miszerint 'Kezdő tinibanda keres gitárost, dobost és basszusgitárost!'. Na jó, konkrétan egy zenekart... Apropó, sikerült az angol felsőfokú szóbeli nyelvvizsgám. Írni meg ezek szerint nem csak magyarul nem tudok, hanem angolul se! :-D

Meghívtak szerdán egy 18. születésnapi buliba. Annak ellenére, hogy a társaságunk elég heves, ha bulizásról van szó, mi megpróbáltuk visszafogni és ezzel együtt valahogy jól érezni magunkat, egy olyan buliba, ahol szülői felügyelet mellett vághatta fel az ünnepelt a tortát, és hangosan skandálhattuk a Halász Judit-féle slágert a gyertyafújáskor. Mi kihoztuk a buliból a maximumot, karaokeztunk halandzsa nyelven, nevettünk még a rossz poénokon is és éljenezve tapsoltunk a tűzijátéknál. Mondjuk a Twister szőnyegnél értetlenül álltunk és próbáltuk megfejteni, hogy akkor ezt azért rakták-e le, mert azt hiszik, hogy két felestől részegek vagyunk és könnyebb onnan feltakarítani a dolgokat, vagy csak szimplán játszani akarnak. Majd másnap közölték, hogy akkor ez az egész party dolog 6300 forint lesz mindenkinek, fejenként! Félreértés ne essék, nem titkolok el semmit, nem lépett fel a buliba se Szikora Robi, de még csak a helyi Elvis imitátor sem. Nem volt kaviár pezsgővel, nem voltak chippendale fiúk, se táncoslányok. Szerintünk az utolsó wc lehúzástól kezdve, a villanyszámláig mindent beleszámoltak. Sőt, én 2x kezet is mostam és a WiFit is használtam. Bár nem fizettük ki, nem merek panaszkodni többet, mer' ennyi pénzért biztos fasza buli volt és csinálni sem lehetett volna jobbat...

Amikor 1485. október 31-én elfoglalta Mátyás király Bécset, létrejött egy valódi magyar ünnep,a Hello Wien! Emiatt öltözünk a mai napon ijesztő ruhákba, és emiatt nem kellene ma egyik lánynak sem sminket hordani. Apropó, most megyek is a jellmezes partyba, mert menstruációnak öltöztem és mindenki meg fog ijedni, ha sokat kések.

Már semmin nem tudok meglepődni, mióta a hittantanárom Facebookon belikeolta, hogy kiraktam Chris Reatól a Road to Hellt.(Út a pokolba a szerk.) Nem, még azon sem, hogy lustaságom miatt fekve kapcsolom le az állólámpát úgy, hogy magamra borítom, miközben a bambán nyitva hagyott számból köpködöm ki a lámpa műanyag bura részébe kiszáradt katicatetemeket.

Kultúrsznobkodom nektek egy kicsit. Az elmúlt egy hétben, sikerült megnézem Háy János egyik művét A gézagyerek-et, amit egy Játékszínben néztem meg, tehát a szereplők Korda Gyurira táncolás, éneklés közben, akár homlokon is rúghattak , vagy le is köphettek volna. Egyébként le is töltöttem a szövegkönyvet telefonra, mer' na, ha megakadnak, legalább tudtam volna segíteni és hasznos is lett volna, nem úgy, mint az Antigoné interaktív előadásán, amikor is olyan előadást rendeztem meg, amiben Kreón nemcsak, hogy népszavazást tart, de le is mondd Théba uralkodásáról, arról nem is beszélve, hogy a Hírnököt választottam királynak, aki a darab közepén kimondja, hogy tulajdonképpen ez a város egy szar hely, és ha lehetne azonnal elhúzna innen.  Aztán sikerült végigszenvednem a Justin Timberlakekel és Ben Affleckkel sem jól eladott Vakszerencsét. Röpke másfél óra alatt megszámoltam, hogy pontosan 354 db popcorn van egy dobozban. Másra nem volt jó ez az idő, esküszöm! Így kárpótoltam magam a legújabb, és valószínűleg utolsó Richard Curtis filmmel, amibe főszereplőnek megtalálták az egyetlen angol, kiköpött Bereczki Zolit, mindezek mellé a legjobb zenéket ollózták össze, az amúgy is kibaszott/kurva jó! *.*  zseniális történethez.

Roppantmód tudok örülni annak, ha egy 2 hete lefixált, 3 napot érintő programot mondanak le előző este. Konkrétan egy hosszú hétvége minden momentumát megszerveztem, nemcsak, hogy beavattam a családot, elpateroltam őket, de még azt is megszabtam, hogy az adott helyen mikor pukizhatnak. Továbbá lemondtam az év egyetlen olyan bálját, ahol a létező összes barátom, de még csak az ismerőseim is jelen lesznek és még ruhám is lenne, amit felveszek! Ergo, hacsak nem küldi el valamelyik olvasóm saját magát vagy kutyáját hozzám, egyedül x-elgethetem ki a külön erre a célra gyártott programfüzetemben, a már elvégzett tevékenységeket, hordhatom egyedül az egyen pólót és falhatom a természetesen autentikus ételeket reggelire, ebédre, vacsorára. Máskor nem szervezek meg semmit, 'szt majd esszük a hideg, másnapos pizzát, ülünk szombaton a TV előtt, hajnalban meg imádkozunk, hogy legyen még nyitva a helyi kiskocsma.

Én attól érzem magam magyarnak, hogy elszégyellem magam huszonharmadikán, hogy amerikai csokis kekszet eszek. Na meg attól, hogy napok óta őrizgetek Nutellás pohárban egy negyedszáras rózsát , mert itt olyan ritka a kedves gesztus, hogy mutogatni kell. Aztán nyilván magyarnak érzem magam attól is, hogy ismerem Gedeon bácsit és, bár még nem próbáltam, de tuti tudok nyereg alatt húst puhítani. Ami azt illeti, az is tipikusan magyar, hogy nemzeti ünnep van, és a TV-ben a Jégkorszak 3-mat adják...

én lennék a középső Disney hercegnő 

Na és akkor az utolsó postom a szalagavatóról. Megígérem! Minden a legnagyobb rendben zajlott, azon kívül, hogy egy nappal előtte jutott eszembe, hogy a hetedikbe megvásárolt matrózblúzba már nem férnek bele a melleim, így 24 óránk volt találni egyet. Amikor szavalnom kellett már volt bennem némi pálinka, mert csak így tudtam elviselni, hogy anyukám a második sorban ül. Majd táncoltam és énekeltem egy fejmikrofonnal az arcomon és úgy néztem ki, mint egy backstreet boy menyasszonyi ruhába. Akkor hatódtam meg a produkciónktól igazán és kezdtem el sírni, amikor megláttam az egyik barátnőmet zokogni  át akartam jutni a tömegen és egy csoport etnikum körbeállva tapsolt és éljenzett 'ehzzzzz igeen! szhép vót!' mondatokkal. Értékelem, minőségi zene jutott el végre hozzájuk! Az meg már csak hab volt a tortán, hogy én mondhattam a szülőknek köszönetet a pohárköszöntőn a sok olyan tízóraira elkészített szendvicsért, amibe olyan betét van, amit utálunk. A buli utána nem volt nagy szám. A barátom hajnalba lelkesen mesélte, hogy mennyire finom volt az a tészta, meg jól esett az a 3 kenyér is, amit megevett, (amíg én az angol négyeséért táncoltam az angoltanárral...) csak utána emlékeztettem a gluténallergiájára...

15 lány van az osztályba, 11 fiúra. Így történt, hogy a saját szalagavatómon egy olyan sráccal keringőzök majd, akit körülbelül egy hete ismerek. Mivel az első közös próbáról mindketten késtünk, a bemutatkozásunk úgy zajlott, hogy szorosan ölelkezve, a fejemet a mellkasára hajtva, azt a mondatot suttogtam neki, hogy: amúgy Donáta vagyok és most volt tesióránk, úgyhogy szóljál, ha büdös is! Két forgás között, megtudtam róla, hogy versenytáncos (és nem azért, mert egyszerűen összehasonlíthatatlan a forgási technikája egyéb fiúkkal. képzeljétek el az átlag fiúkat, ahogy úgy pörögnek, mint grillcsirke a sütőbe, meg a páromat, aki úgy pörög, mint Patric Swayze a Dirty Dancing-be.). Azt meg 16 ütemen keresztül mesélte, hogy szeret sakkozni, és ilyenkor jöttem rá, hogy igazából neki tök mindegy, csak lépegethessen. Egyébként 2,5 percet kell táncolnunk, ugyanis én utána éneklek és a többiek arra folytatják, nem is bírnának többet ki, az én tánctudásomból. Tényleg mindenkinek így a legjobb! Partnerem ebben is nagyon empatikus, mert amikor mondom neki, hogy de gáz lehet neki, hogy egy keringőzni alig tudó csajjal ropja, mindig elkezd hangosan énekelni, hogy ' Tessék, de gáz lehet neked, hogy egy énekelni nem tudó pasival táncolsz! ' A műsor végével véget ér majd a mi kis random kapcsolatunk is, és nem tudom, hogy kell-e vagy hogyan lehet egy ilyet továbbápolni, de ha nem lesz párom az esküvői nyitótáncomhoz, legfeljebb elhívom őt.

A hétvégén megkaptam az abroncsomat a szalagavatós ruhámhoz, ergo már 2 napja hercegnőset játszok, és iszonyatosan élvezem. Én ezt biza tizennyolcadikáig nem veszem le! Amikor porszívózok még táncolok meg éneklek is, mert így olyan, mintha Hamupipőke lennék. Mondjuk kényelmetlen benne az alvás, leettem májkrémmel. Pisiléshez meg 3 szomszédot kell áthívni, hogy tartsa nekem. Már csak valami jóféle flip-flop a'la tangapapucs vagy egy fasza kis Wink tornacsuka kellene hozzá.

Annyira rossz, hogy a blogom statisztikája, csak az mutatja, hogy hányan olvassák a blogomat. Néha jó lenne tudni, hogy milyen korosztály olvas, vagy milyen neműek, mert akkor sokkal könnyebben jönne a ihlet. Mondjuk elláthatnám anyám középkorú barátnőit ilyen ' A jó házasság alapja az, hogy soha nem engeded ki a férjed a házból éhesen meg kanosan.' típusú tanácsokkal, vagy zsenge srácoknak mesélnék arról, hogyan próbáltam meg elsajátítani a gitározás fortélyait autodidakta módon az internetről. Nem annyira vicces történet, hogy jobbkezes létemre, én balkezesen gitározok, mert a videóban az oktató is úgy tartotta, csak nekem nem esett le, hogy tükörkép, de legalább van egy eladó fekete akusztikus gitárom. Esetleg elmesélhetném tini csajoknak, hogy mennyit szenvedtem matekszakkörön egy srác miatt, akinek soha nem imponáltam igazából, mígnem rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert a kedvenc zenekarát nem is úgy hívják, hogy Sklipnot, hanem Slipknot. A férfiaknak meg nyilván elújságolnám, hogy tegnap Szerencsen járt Gyurcsány.

Van egy kis füzetem, amibe mindig felirkálom minimum címszavakba, hogy ezt és ezt bele kell írnom a blogomba. De most nincsen semmiféle jegyzetem, úgyhogy leírom, hogy nem tudok mit leírni. Mondjuk most eszembe jutott, hogy a húgom megkapta élete első magassarkú cipőjét és nagyobb eksztázisba van, mint anno nagyim Szécsi Pál koncert előtt. Képzeljetek el egy discogömböt, sarkakkal. Kb. így néz ki a cipő, csak rondább, de nem akarok illúzióromboló lenni, így nem bántom miatta. Sőt, még azt is eltűröm, hogy az egész szobám ezüst flitteres legyen. Tudom, hogy ez mennyire fontos időszak, így hát le is fényképezem minden mozdulatát benne. Amikor zoknival felvéve wc-n ül benne, amikor az orrát turkálja benne, amikor balettozik benne, vagy amikor csak simán abban alszik el. Semmi pénzért nem fosztanám meg attól az élménytől, hogy ezeket a képeket viszontláthassa a 18. születésnapjára készített videóban. 

Mindenképpen pozitív, hogy a táncpróbát én bőgtem végig és nem a tánctanár. Mondjuk ő tulajdonképpen csak akkor sírhatta volna el magát, ha meglát táncolni. De ez ma nem történt meg, ugyanis gyakrabban van tüdőgyulladásom, mint menstruációm, így végigültem a próbát. Haszna mondjuk nem volt, mert nem láttam a koreográfiát a zsebkendőktől orrfújás közben, a zenét meg a saját köhögésemtől nem hallottam. Az meg egy külön élmény, hogy egy falusi színjátszó versenyt simán megnyerhetnének a közreműködésemmel, mert a krém, amit a kezemen lévő fertőzésre kaptam pirosas narancssárgára fogta be a bőröm, így kiválóan megszemélyesíteném az óriásrépát a klasszikus mesébe.

Mindig letargiába esek, hogy mi lesz a halaimmal a másnaposságra tartogatott 'hányósvödrömben'. Történt ugyanis, hogy pár napja összetört az akváriumom. Csupán kb. 15 liter víz folyt szét a panel másodikon a parkettára, meg az alsó szomszéd fejére. Aztán eszembe jut az a történet, amikor egy elég  burzsuj családból származó fiúnál voltunk házibuliba és az újonnan vásárolt 116"-os LED TV mellett széttört egy 200 literes akvárium. Nem az, hogy hirtelen parancsszerűvé vált az éppen akkor hangosan karaokezott  'Csavard fel a szőnyeget' ,de  buli közepén egy 3 órás munka vette kezdetét, ahol mindenki illuminált állapotba a padlót törölgette meg szedegette az üvegszilánkokat. Kivéve a kevésbé filigrán, kopasz, nagydarab, helyi menőcsávó házigazdát, aki kancsóval próbálta összeszedni a még élő két halat, hogy azokat utána véletlenül ne a vizes, hanem a vodkás pohárba rakja...

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Én ennél szebb és jobb anyukát már nem tudok formálni. (azt meg úgysem fogom leírni, hogy gasztro rekordja eddig az, hogy a már kész, rendelt pizzát újramelegítéssel leégette vagy, hogy rajong Csernusért. továbbá azt sem írom le, hogy tudom, hogy mindig beleolvasott a kézzel írott titkos naplómba. meg azt sem mesélem el, hogy kiskoromba egyszer nem mondtam el neki, hogy belevágtam a hajamba, mert szokta olvasni a blogom.)Úgyhogy srácok tessék, láttátok. Most már mindenki engem                                                                                                               akar feleségnek, igaz? :-D

Tesóm egyébként majdnem olyan intellektuel, mint a magyar társadalom jó része, emellett szőke is. Így születhet olyan mondat tőle nagyitól hazaérve, hogy: 'Azt mondta, hogy dzsem. Nézem, rá van írva, hogy jam. Megkóstolom, erre lekvár.' , vagy, hogy ő LABDAdor kutyát kér anyától születésnapjára, továbbá táborból hazajövet elmélyülve konstatálja, hogy ' Ezek a programok túl gyerekesek voltak egy magamfajta 7 évesnek.' Ezektől eltekintve viszont javasolnám a későbbiekben oktatási miniszternek, mert ma bementem helyettesíteni a képzeletbeli osztályához egy angolórát. 1000 forintot adott érte és még élveztem is. Mondjuk ehhez lehet, hogy hozzájárult az, hogy fél éve én állíthattam neki össze a névsort és amellett, hogy most bosszúból az összes exemnek beírhattam egy szaktanári figyelmeztetést szemtelen viselkedés miatt, Varró Daninak, Grecsó Krisztiánnak és Tóth Krisztinának örömmel osztogattam nyomdákat, mosolygós csillagos ötössel együtt.

Nem tudtok valami olyan helyet, ahol beváltják a használt papírzsepiket cirka 5 forintért mondjuk? Gazdag nem lennék belőle, de máris meghívhatnék mindenkit egy korsó sörre, aki olvassa a blogom. Amúgy köszi a 'Házi praktikák torokfájásra' című online cikk írójának. Mióta gargarizáltam meleg, sós vízzel nem fáj a torkom, vagyis nincs időm torokfájásra a hányások közbe...

Életem legrosszabb ötlete volt vizes kézzel megfogni a gyógyszert és belerakni a számba. Keserűbb volt, mint...Na jó, igazából ez a második legrosszabb ötletem volt. Az első helyen még mindig az a pár nappal ezelőtt történt manőverem áll, hogy a melltartóm kosarából hirtelen kicsusszant vasdarabot majd én foggal visszanyomom, hogy legalább nap végéig kitartson. A zseniális ötletem kivitelezése közben viszont letört egy darab a fogamból. Úgyhogy a melleim azóta a helyén vannak, de remélem ez éppen elég ok arra, hogy nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnjek anélkül, hogy mosolyognom kellene.
(Nem tudom mennyire tűnik fel nektek az oldalsáv, de kezdek asszimilálódni a blogspothoz.
 Ja, és ami azt illeti sikerült a helyreállítani a dátumozást is. Senki nem szólt, hogy végig taiwani idő szerint írtam. )

Azok után, hogy anyukám az egész szülőértekezlet alatt facebookon írogatott nekem, hogy mennyire gáz az egész. már nem is csodálkozom azon, hogy nekem olyan ötleteim vannak, hogy nyári cipőbe megyek iskolába, ami aztán hazafelé jövet ebbe a fázunk is meg ázunk is időbe nem az, hogy el, hanem szó szerint szétázott. Végül is megérte az árát az a virágos, hiperszuper, trendy, Lakatos Márkot is szégyenbe hozó napszemüveg is, amit augusztus utolsó napján vettem. Azóta nem könnyezek, amikor vágom a hagymát.

Ha így halad a szalagavatónk megszervezése, akkor úgy fog kinézni, hogy keringőzünk, lányokon szandál-zokni, fiúkon elsőáldozásról megmaradt lila öltöny zöld nadrággal öltözetben. De legalább lesz egy tripla fasza HD full digital kamerákkal rendelkező többtagú stáb, aki minden szögből felveszi ezt, mert nagyon fontos, hogy ezeröté' évekig porosodjon a műanyag DVD tok anyámék azóta már érvénytelen házasságkötéséről szóló VHS-e mellett.

Sikerült felvenni 2 hónap után a kapcsolatot azon társaság egyik tagjával, akikkel együtt utaztunk a Balaton Soundra. Tipikusan olyan arcok, akik miatt a szülők azzal a mondattal engedik útjára a gyerekeiket, hogy ' Idegenekkel ne álljatok szóba!'. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Déli-nél szálltunk fel velük a vonatra, de a 3 literes Becherovkájuk miatt, már Kelenföldnél énekeltünk, arról nem is beszélve, hogy később Lepsénynél meggyőződésünk volt, hogy Lepényen vagyunk, továbbá a kalauzt mi csak simán kalóznak gondoltuk. A lényeg viszont tényleg az, hogy annak ellenére, hogy senki nem tudta a másiknak az eredeti nevét, titokzatos módon Aranka néven mégiscsak el volt mentve az egyik srác telefonszáma és szerencsére ő pont nem az volt, amelyiknek 9 gomba van rátetoválva az alkarjára.

kár, hogy a képen nem látszik a fokhagyma
a tejföl alatt

Azért nem tegnap este írtam meg nektek ezt a bejegyzést, mert elaludtam nem akartam az esetleges szerencsés péntek tizenhármatokat sokkolni egy ilyen képpel. Szóval, gondoltam ma bemutatom nektek, hogy én hogyan kerülöm el az esetleges fesztiválrandikat, továbbá miért van annyi helyem minden koncerten, hogy az első sorban még kényelmesen táncolni is tudjak. Mondjuk a Carbonfools még meg is könnyíti a dolgom, ugyanis a Clublights refrénjének éneklése alatt, miszerint: Huu-HÚÚÚÚÚ-Huu-HÚÚÚÚÚ, nemhogy a előttem és mellettem lévőket tudom elkergetni, de még a mögöttem lévőket is. :-D

Az a baj a magamfajta magyar fakultációra járókkal, hogy hamar egy-egy téma megszállottai lesznek. Én nem vagyok idióta, de a jegeskávém összetevőibe behúzgáltam a rövid, hosszú szótagokat és elszántan keresgéltem az anapesztusztokat, jambusokat. Nem is írok többet ilyenről, mert ez laikusoknak valami olyasmi lehet, mint nekem amikor elolvastam egy felvételi követelményt miszerint: biológiából vagy idegen nyelvből érettségi. Szerintem meg biológiából vagy EGYÉB idegen nyelvből...

Nem tudom a következő 60 évben mennyire fogom magam megutálni amiatt, hogy én ezen az estén, a Disney hercegnős ágyneműmbe bújva, kakaót szürcsölgetve egy Bibliával magam mellett döntöttem el, hogy mivel (inkább kikkel) szeretnék foglalkozni. De ha nem is önmagában a munkám miatt fogok magamra haragudni, amiatt biztos, hogy olyan kimondhatatlan nevű hivatásokat választottam, mint a oligofrénpedagógus, tilflopedagógus, szurdopedagógus, vagy éppenséggel a szomatopedagógus. Jó hír amúgy, hogy ilyen diplomával elvileg logopédus is lehetek, de nem leszek annyira jófej anyuka, hogy megkönnyítem a leendő gyerekeimnek a "És anyukád mit dolgozik?" kérdésre felelő választ.

Akkor következzen az eddigi legviccesebb, legindokolatlanabb utolsó mondat szakítás előtt, magába sűrítve a pasik primitív gondolkodásmódját:

"...meg amúgy is, olyan vagy, mint egy APEH ellenőr!"

...továbbá köszönöm a freeblognak, hogy 7 évnyi posztolgatásomat, több, mint 1000 bejegyzésemet, majdnem egy év küszködés után végleg kidobhattam a kukába. Értem én, hogy nekik macht nichts, és nem jelent semmit, de nem unaloműzésből írtam le napról-napra, hogy eszem-e még a fikát, hanem, mert ez nekem így volt egy emlék. Már soha nem fogom megtudni, hogy 2008. március 3-án miért mikróztam meg egy darabka alufóliát. Ti meg már az életbe nem jöttök rá, hogy annyi helyesírási és nyelvtani hibával, hogy a jó égbe tudtam országos negyedik helyezett lenni a GoldenBlogon. :-)