én lennék a középső Disney hercegnő 

Na és akkor az utolsó postom a szalagavatóról. Megígérem! Minden a legnagyobb rendben zajlott, azon kívül, hogy egy nappal előtte jutott eszembe, hogy a hetedikbe megvásárolt matrózblúzba már nem férnek bele a melleim, így 24 óránk volt találni egyet. Amikor szavalnom kellett már volt bennem némi pálinka, mert csak így tudtam elviselni, hogy anyukám a második sorban ül. Majd táncoltam és énekeltem egy fejmikrofonnal az arcomon és úgy néztem ki, mint egy backstreet boy menyasszonyi ruhába. Akkor hatódtam meg a produkciónktól igazán és kezdtem el sírni, amikor megláttam az egyik barátnőmet zokogni  át akartam jutni a tömegen és egy csoport etnikum körbeállva tapsolt és éljenzett 'ehzzzzz igeen! szhép vót!' mondatokkal. Értékelem, minőségi zene jutott el végre hozzájuk! Az meg már csak hab volt a tortán, hogy én mondhattam a szülőknek köszönetet a pohárköszöntőn a sok olyan tízóraira elkészített szendvicsért, amibe olyan betét van, amit utálunk. A buli utána nem volt nagy szám. A barátom hajnalba lelkesen mesélte, hogy mennyire finom volt az a tészta, meg jól esett az a 3 kenyér is, amit megevett, (amíg én az angol négyeséért táncoltam az angoltanárral...) csak utána emlékeztettem a gluténallergiájára...